2-3 db virsli, bazsalikom, 1 doboz sűrített paradicsom, 1 hagyma, csípős fűszerpaprika
fokhagyma ízlés szerint,olaj,só,oregánó,2-3 db tojás,1 cs tészta (250 g),kevés szalonna,1 paradicsom
A tésztát félkészre főzzük. Kevés olajon a hagymát üvegesre pirítjuk. Hozzáadunk pár kockára vágott szalonnát. Csak keveset, hogy ne engedjen sok zsírt, de az íze benne legyen. Utána hozzáadjuk a felszeletelt virsliket. Kicsit pirítjuk, majd egy nagy paradicsomot felkockázunk és hozzáadjuk. Mikor felforr, hozzáöntjük sűrített paradicsomot úgy, hogy ellepje. Ha túl sűrű, akkor hígítjuk kicsi vízzel. Fűszerezzük sóval, oregánoval, bazsalikommal, csípős paprikával és fokhagymával ízlés szerint.
Ha felfőtt, összekeverjük a leszűrt, kihűlt
tésztával. A tészta fajtáját tetszés szerint választhatjuk. Azután az egészet a
jénai tálba öntjük. Lefedjük, és hagyjuk, hogy összefőjön és a tészta készre
puhuljon.
Közben egy tálba reszelünk sajtot (lehetőleg
füstöltet), és 2-3 tojást ráütünk és elkeverjük. Mikor már látjuk, hogy lassan
kész a tészta, akkor ráöntjük a tojásos sajtot, még picit lefedjük, és együtt
főzzük. Végén levesszük a fedelét, és hagyjuk, hogy a sajt megpiruljon.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu