Hozzávalók: 4 személyre
- kevés vaj a tepsi kikenéséhez
- 50 dkg paradicsom
- 2 csomag mozzarella
- 50 dkg burgonya
- 1/2 maréknyi bazsalikom levél
- 1 teáskanál cukor
- őrölt bors
- só
- 3 dl sűrített paradicsom
- 2 evőkanál étolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált marhahus
- 50 dkg paradicsom
- 2 csomag mozzarella
- 50 dkg burgonya
- 1/2 maréknyi bazsalikom levél
- 1 teáskanál cukor
- őrölt bors
- só
- 3 dl sűrített paradicsom
- 2 evőkanál étolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált marhahus
Alaposan megmossuk a burgonyát, és héjastól megfőzzük. Ha
kihűlt, meghámozzuk, és vékony karikára vágjuk. Megfuttatjuk a szétnyomott
fokhagymagerezdeket a felforrósított olajon, majd rátesszük a darált marhahúst,
és kevergetve pár perc alatt fehérre sütjük. Ráöntjük a paradicsomot, sóval,
borssal és cukorral ízesítjük. Fedő nélkül, időnként megkeverve, kis lángon
főzzük körülbelül 15 percig. A vége felé beleszórjuk a finomra vágott
bazsalikomleveleket is. Egy tűzálló tálat kivajazunk, az aljába terítjük a paradicsomos
ragu felét, kirakjuk a vékony karikára vágott burgonyával. Kicsi sóval
megszórjuk. Erre rásimítjuk a ragu másik felét. Felkarikázzuk a paradicsomokat
és a mozzarellát, majd ezekkel a karikákkal váltakozva, félig fedésben,
pikkelyszerűen kirakjuk az étel tetejét. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25
percig sütjük, míg szépen rá nem olvad a sajt. Hagyjuk langyosra hűlni, majd
nagy kockákra vágva tálaljuk.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu