Hozzávalók:30 dkg liszt, 3 evőkanál
natúr joghurt, 2 evőkanál étolaj, 1 kávéskanál só. A kisütéshez: étolaj. A
töltelékhez: 50 dkg különböző zöldség (az én kedvenc
töltelékem: 1 kisebb padlizsán apró kockákra vágva, 2 durvára reszelt
sárgarépa, 10-15 dkg zöldborsó), 1 evőkanál étolaj, néhány csipet római kömény,
kurkuma, őrölt bors, néhány szál petrezselyem- vagy korianderlevél apróra
vágva, 1 kis gerezd zúzott fokhagyma, só. Elkészítés:A joghurtot, olajat és sót
a liszthez adjuk, és apránként annyi hideg vizet öntünk hozzá, hogy rugalmas,
sima tésztává tudjuk gyúrni (kb. 1,5 dl). A kész tésztát letakarjuk, és egy
órára hűvös helyre tesszük. A zöldségeket megtisztítjuk, és apróra daraboljuk
vagy durvára reszeljük. Egy nagy serpenyőben felforrósítunk egy evőkanál
olajat, beleszórjuk a fűszereket, átkeverjük, hozzáadjuk a zöldséget, és nagy
lángon, állandóan kevergetve 6-7 perc alatt átpirítjuk. Levesszük a tűzről és kihűtjük.A
tésztából olajos kézzel 16 egyforma nagyságú golyót formázunk. Mindegyik golyót
2 mm vastag körlappá nyújtjuk. Elosztjuk a közepükben a tölteléket. A tésztát
félbehajtjuk, a széleit szorosan összenyomkodjuk, és a batyukat bő, forró
olajban aranybarnára sütjük.A megsült szamószát forrón, a fűszerekkel
összekevert hideg tejföllel vagy joghurttal tálaljuk.A megsült szamószához
adhatunk valamilyen mártást, csatnit, fűszeres tejfölt vagy joghurtot. Tipp:Természetesen másfajta
tölteléket, másféle fűszerezést is használhatsz.
joi, 9 mai 2013
Zöldborsós-füstölt szalonnás-sajtos tészta
Hozzávalók:1 csomag orsótészta (500 g),10 dkg zöldborsó,10 dkg kemény sajt,5 dkg füstölt szalonna."öntet":2 dl tejföl,só,bors,pirospaprika,rozmaring.A tésztát sós vízben
megfőzöm, leszűröm. Az öntethez elkeverem a tejfölben a fűszereket.A füstölt szalonnát
és a sajtot (rántani való sajtot használtam) kockákra vágom, a zöldborsóval
együtt serpenyőbe dobom. Lassú tűzön sűrűn kevergetem, amíg a borsó meg nem
puhul. Összekeverem a tésztával a serpenyő tartalmát, és az öntettel együtt
tálalom.
miercuri, 8 mai 2013
Indián torta
Hozzávalók:40
dkg burgonya,20 dkg liszt,15 dk Rama margarin,5 tojás,50
dkg kelkáposzta,1 db paradicsom,fél csomag kakukkfű,1.5 dl
tej,2 dl tejföl. Elkészítése:A
burgonyát sós vízben megfőzzük, ha megfőtt hagyjuk hűlni, majd apró darabokra
vágjuk. A lisztet összegyúrjuk 10 dkg Rama margarinnal, 1 tojással, sóval és
egy kevés vízzel. Körülbelül fél órát pihentetjük a tésztát, addig elkészítjük
a zöldségeket.A kelkáposztát vékony csíkokra, a paradicsomot apró kockákra
vágjuk. 5 dkg Rama margarint felolvasztunk egy edényben, és megpároljuk benne a
kelkáposztát.Hozzáadjuk a paradicsomot, a kakukkfüvet és a burgonyát. Hagyjuk
hűlni. A tésztát kivajazott tortaformába nyomkodjuk és rátesszük a kelkáposztás
keveréket. 4 tojást elkeverünk 1,5 dl
tejjel és a tejföllel, majd ráöntjük a kelkáposztára. 180 fokon 55 percig
sütjük.
marți, 7 mai 2013
Dubarry szelet
Hozzávalói :Fejenként 2 szelet hús,1 karfiol,kevés
zsiradék a hús sütéséhez,kevés
liszt és tej a besamell mártáshoz,fűszerek: só, bors,reszelt sajt a tetejére.A
Dubarry elkészítése:A
zsiradékon süssük szép pirosra a hússzeleteket. A msült szeleteket tegyük egy
tepsi aljára. Közben a rózsáira szedett karfiolt félig főzzünk meg.A
lefektetett húsokra helyezzük rá a főtt karfiol rózsáit. A húsok sütéséből
visszamaradt zsiradékból készítsünk besamel mártást (egy másik cikkben
részletesen mutatom az elkészítését - itt láthatod). Tegyünk rá kevés lisztet
és világos barnára pirítsuk meg. Ha már szép színe van, öntsük fel tejjel.Forráskor
sűrűsödik. Sűrűn folyós állagúnak kell lennie.Fűszerezzük be sóval, borssal.
Ezt a sűrű besamelt kanállal merjük a karfiolok tetejére. Legutoljára reszelt
sajttal gazdagon szórjuk meg. Sütés:Tegyük
a még hideg sütőbe és ezután kapcsoljuk be. Kb. 30 percig sül, de figyeljük,
hogy a tetején a sajt ne égjen meg. Szép pirosra süssük.
PLACINTA CU SPANAC SI BRANZA
INGREDIENTE:1
kg spanac proaspat,3 fire de ceapa verde,2 linguri de ulei,1 cutie branza
proaspata Delaco,2 oua,2 linguri de lapte,parmesan,sare.MOD DE PREPARARE :Am
spalat bine spanacul. Am pus o cratita cu apa la fiert si am oparit spanacul
pentru cateva minute. Ceapa verde am taiat-o si am pus-o lacalit intr-o
tigaie. Am adaugat apoi si spanacul scurs si am amestecat. Am adaugat branza,
un ou intreg si albusul de la al doilea ou (galbenusul l-am pastrat pentru
uns). Am amestecat pana s-au incorporat bine toate ingredientele.La final am
condimentat cu sare si am presarat parmezan.Pentru placinta am folosit aluat
Bella congelat, doua foi intr-un pachet. Pe una din ele am pus compozitia, iar
din cealalta am taiat fasii pe care le-am asezat deasupra compozitiei, formand
un gratar.Galbenusul ramas l-am batut cu putin lapte si l-am turnat peste
placinta. Am presarat inca putin parmezan deasupra si am dat placinta la
cuptor, la foc potrivit, cam 35-40 minute.Placinta s-a rumenit usor si a
capatat un aspect foarte frumos. Dupa ce s-a racit am taiat-o si am asezat-o pe
un platou
Sörben sült csirke majonézes répasalátával
Hozzávalók: 4 személyre:őrölt
bors,1 evőkanál porcukor,1 evőkanál mustár,2 dl étolaj,1
tojássárgája, 2 gerezd fokhagyma,1 citrom,2 sárgarépa,1
dl sör,só,2 csirkecomb. A csirkecombokat besózzuk,
tepsibe tesszük, és alájuk öntjük a sört. 180 fokra előmelegített sütőben
lefedve 40 percig sütjük, majd a fedőt levéve 15-20 percig pirítjuk. Amíg a
csirke sül, elkészítjük a salátánkat. Fejenként egy nagy vagy két kicsi
sárgarépát lereszelünk, egy fél citrom levét rácsorgatjuk. Két nagyobb gerezd
fokhagymát összezúzunk, a reszelt citromos répához keverjük. A tojássárgájából
az olajjal, egy kanál mustárral, egy kanál porcukorral, fél citrom levével,
csipetnyi sóval és őrölt borssal majonézt készítünk, és a salátához keverjük.joi, 2 mai 2013
SONKÁS-ANANÁSZOS TÁSKÁK
Abonați-vă la:
Postări (Atom)




