luni, 29 aprilie 2013

Lángoló csirketál



Hozzávalók:4 személyre 1 egész filézett csirkemell (kb. 50 dkg) , 1 érett alma,1 nagyobb fej vöröshagya ,2 nagyobb vagy 4 kisebb burgonya,2 nagyobb sárgarépa,,bors.A páchoz:  2 evőkanál méz, 2 evőkanál mustár, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál fahéj , 1 kávéskanál reszelt szerecsendió,    1 kávéskanál őrölt szegfűszeg,1 evőkanál curry,1 evőkanál csípőspaprika-krém, 1/2 dl olaj ,nagyobb sütőzacskó.Elkészítés:A páchoz a fűszereket, a mézet és az olajat összekeverjük. A csirkemellet négyfelé vágjuk, megmossuk, papírtörlővel megtöröljük. Megkenjük a páccal, és annyi időre, amíg a zöldséget előkészítjük, félretesszük.A zöldséget és az almát megtisztítjuk, nagyjából egyforma darabokra vágjuk. (Az alma lehet nagyobb darabban is, mert szinte szétfő a sütés végére.) Az almát és a zöldséget a sütőzacskóba tesszük.A zöldség tetejére rakjuk a húst, ráöntjük a pácot. Sózzuk, borsozzuk, majd lezárjuk a zacskót, jól megrázzuk, hogy mindenhova jusson a pácból. Pár helyen megszurkáljuk  a zacskót, majd hőálló edénybe téve 180 fokos sütőben 35-40 percig sütjük. Ha már látszólag elkészült, kinyitjuk a sütő-zacskót, és kissé megpirítjuk az étel tetejét.A húst a körettel tálaljuk. Ha maradt szaftja, azzal is meglocsolhatjuk.Tipp: az étel elkészítéséhez mindenképpen ajánlom a sütőzacskót, mert a karamellizálódó méz és a zöldség sülése közben keletkezett szaft így egyben marad a zacskóban, és nem ég bele a sütőtálba.

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu