luni, 29 aprilie 2013

Majonézes céklasaláta formában




Hozzávalók a salátához:60 dkg cékla,5 db ecetes csemegeuborka,2 nagyobb savanykás alma,2 dl majonéz,2 dl tejföl,só, bors,1 citrom leve,1,5 dl víz,20 g zselatin.A díszítéshez:5 dkg vaj vagy natúr sajtkrém,1 nagy csokor petrezselyemzöld,6 db virágforma (a sült céklából kiszúrva)A céklákat alaposan megmossuk, egyenként alufóliába burkoljuk és tűzálló tálba tesszük. 200 fokon addig sütjük őket, amíg meg nem puhulnak. 30-40 perc után hústűvel vagy késsel ellenőrizhetjük, hogy elég puha-e már. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd a fóliát leszedve meghámozzuk a céklákat és fél centi vastag szeletekre vágjuk. 6 apró virágformát szúrunk ki a szeletekből és félretesszük a díszítéshez.A többi céklát kisebb kockára vágjuk, tálba tesszük. A csemegeuborkákat és a meghámozott almákat is hasonló méretű darabokra aprítjuk, a céklához keverjük. Meglocsoljuk a citrom levével, sózzuk, borsozzuk. A majonézt és a tejfölt elvegyítjük és összeforgatjuk a salátával. Megkóstoljuk és pikánsra ízesítjük, hiszen a zselatinos folyadék hígítani fogja még, így gyengíti az ízét. A zselatint kis lábosba szórjuk, ráöntjük a vizet, pár percig hagyjuk duzzadni. Szögletes dobozformát kibélelünk folpackkal úgy, hogy túlnyúljon az oldalán körben. A zselatint kis lángon kevergetve feloldjuk, a tűzről levéve hozzáadunk 3 evőkanálnyi salátát, majd az egészhez vegyítjük. Alaposan összekeverjük és a dobozba öntjük, elegyengetjük. Legalább 8 órára hűtőbe tesszük. Ezután hosszúkás tálra borítjuk, lehúzzuk a folpackot róla. Tetejére apróra vágott petrezselyemzöldet teszünk. A vajat vagy a sajtkrémet csipet sóval habosra keverjük, csillagcsöves habzsákba szedjük és 6 rózsát nyomunk a saláta tetejére. Mindegyikbe céklavirágot és apró petrezselyemlevelet teszünk.Tipp: ha valakinek nincs ideje a cékla sütésére, akkor használhat levétől leszűrt ecetes céklát is. Fűszerezhetjük még egy-két gerezd reszelt fokhagymával, őrölt köménnyel, tetszés szerint.

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu